A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

Tejút

Megnéztük, hogyan jut el a tej a tehenektől egészen a pohárig 

A tejivóban megvásárolható tej, valamint az itt kapható valamennyi tejtermék a győrvári tejüzemben készül, amely 2013 őszén kezdte el működését.  A Zala és Vas megye határán található községben, a falu szélén elterülő, 800 tehenet tartó gazdaságban épült fel az üzem.  A tej korszerű technikával: egy - a közlekedést nem akadályozó - 70 méteres légvezetéken keresztül jut el a tehenektől egészen az üzemig, közvetlenül a hűthető tartályokig. Ennek a megoldásnak az a nagy előnye, hogy a tej ezáltal frissen, s nem tartálykocsikon szállítva érkezik ide. Fontos, hogy ennek az elgondolásnak és eljárásnak köszönhetően a tej összetétele is állandó marad, megőrzi jellegét.

tej vezetéken

Az üzembe beérkező, még feldolgozatlan tejnek egyebek mellett mérik a savfokát, a zsírtartalmát, a fajsúlyát és az afletoxin tartalmát is. A megközelítőleg öt fokosra lehűtött, még nyers tej átfolyik a két tízezer literes tejtárolóba.  (A feldolgozás során keletkezett savót, amely a túró és sajtgyártás, köztük a rikotta mellékterméke is, egy silóban tárolják.) Az üzem legfontosabb alaptermékei: a tej, a kakaó, a túró, a sajt, a vaj, s a különböző ízesítésű joghurtok, valamint a tejföl és a kefir.

Túró

A korszerű létesítményben kezdetben naponta 12 ezer liter tejet dolgoznak fel, amely idővel, igénytől függően napi 15 ezer literre nő majd. A sajtgyártás során különböző formájú és keménységű sajtokat készítenek a három darab tízezer literes sajtkádban. A sajtokat keménységi fokuk szerint 12, 24, vagy 72 órán keresztül is préselik. Az üzemben feldolgozott tejet, valamint az összes tejterméket közvetlenül a győrvári tejüzemből szállítják ki a Zala és Vas megye számos városában megnyílt tejivókba.

kapcsolószekrény

A korszerű, olasz berendezések nem nélkülözik az emberi erőt, tudást sem. Fontos szerep jut a munkatársakra a berendezések használatánál, a csomagolásnál, s a szállítás során is.  A győrvári tejüzemben dolgozó munkatársak közül mindenki tisztában van azzal, hogy a tejfeldolgozás alapja a higiénia, éppen emiatt is, az üzemben minden fertőtlenítésre vonatkozó előírást betartanak.

csomagolás 

A lényeg, hogy a vásárlók helyi, megbízható forrásból származó tejet kaphassanak a tejivókban, ahol az üzemben készül összes tejtermék is megvásárolható.